Az ország gyakorlatilag csődben van, a hiteleit nem tudja fizetni, az államadóssága várhatóan a GDP 100 százaléka lesz. Ukrajna pénzügyileg és gazdaságilag vegetál, ezt az állapotot azonban nem lehet hosszabb ideig mesterségesen fenntartani.
Gyászosan komikus, amikor a nyugati „szövetségesek” az Ukrajna újjáépítésére szánt összeg nagyságával kezdenek kalkulálni, mintha valahová le lenne írva, hogy a háború melyik napon fog befejeződni. Hacsak nem azért teszik, mert egyszer úgy döntenek a háttérben, hogy valóban azon a napon fog befejeződni. Mindenesetre az 500 és 1000 milliárd dollár elköltése körüli viták jelen pillanatban még pusztán teoretikus látszatmegoldások, amelynek szimbolikus jelentősége sokkal nagyobb, mint a gyakorlati – még akkor is, ha a háttérben már megindult a küzdelem azért, hogy ki uralhatja, irányíthatja és költheti el az egyelőre nem létező összeget. A jelen problémája azonban ennél sokkal kevésbé magasztos: a fő kérdés az, hogy Ukrajna hogyan él túl hónapról hónapra, hétről hétre, napról napra.
Egy ekkora állam fenntartása – még az említett vegetációs szinten is – elképesztő összegekbe kerül. Márpedig Ukrajna önmagát egyáltalán nem tudja finanszírozni (egyes vélemények szerint ez a múltban is így volt, ezért sakkozott az ukrán vezetés Moszkva és Washington között), ezért a világ azon részének kell fenntartania a látszatgazdaságot, amelyik hajlandó a háború meghosszabbítása érdekében milliárdokat ölni bele.
Valójában az sem tisztázott, mekkora ez az összeg havonta. A Nemzetközi Valutaalap 5 milliárd dollárra saccolt szeptember végén, de a kritikus infrastruktúrák elleni sikeres orosz rakéta- és dróntámadások az összeget azóta feljebb nyomták. Az Európai Bizottságban 3-4 milliárd euróról beszéltek, ami alapból értelmezhetetlen, mert milliárdos nagyságrend esetén egyáltalán nem mindegy, melyik számot használjuk. Ukrajna pénzügyminisztere, Szerhij Marcsenko mindenesetre arról panaszkodott, hogy
szeptemberben „csak” 2 milliárd dollárnyi segélyt kapott, szemben a sokkal bőkezűbb augusztussal, amikor 4,7 milliárdnyi összeg folyt be az ukrán számlákra.
Az egyéni és különböző szervezetektől érkezett adományok mellett a nyugati államok segítsége tartja életben Ukrajnát, ám arról már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek a viták, hogy ki mennyit ad, a másik pedig miért annyit, amennyit. A brüsszeli, nagyvonalú 3-4 milliárd kapcsán Ursula von der Leyen az EU-csúcs után mondta, hogy abból 1,5 milliárd eurót az EU finanszírozna, a többit az „Unió amerikai barátai” és különböző pénzintézetek finanszíroznának. Az ötlet szép, de Európa uralkodónője három hetet csúszott vele. Az USA kormánya már október elején bemondta az 1,5 milliárd dolláros, kifejezetten a lélegeztetőgép szerepét betöltő havi segély ötletét, egyben finoman rá is reccsentett az Európai Unióra, hogy legyen kedves felzárkózni, és alapból kifizetni azt a 9 milliárd eurót, amit még a nyáron szavazott meg Ukrajna számára, de addig csupán 1 milliárdot sikerült kifizetni belőle.
A halogatás nem véletlen. A tél közeledtével és az energiaválság súlyosbodásával egyes tagországoknak alapjaiban újra kell értékelnie saját helyzetét,
Ami a legfontosabb: azt egyre kevesebben tartják reálisnak, hogy Ukrajna valaha is vissza fogja fizetni a vissza nem térítendő támogatásán túli hitelek akár csak egy részét is. Miután Kijev egy feneketlen zsákot maga elé tartva követeli az újabb és újabb milliárdokat, a folyamat vége pedig egyáltalán nem látszik, bármilyen kegyetlenül is hangzik, a lélegeztetőgép mellett állók némelyike csendesen eltűnődik az eutanázián.
A donorországok által Ukrajnába küldött segélyek három részre bonthatók. A legfontosabbak a fegyverszállítmányok, amelyek nélkül a háborúnak rég vége lenne. Aztán jön a konkrét anyagi, végül a humanitárius segítség. A Kieli Világgazdasági Intézet által létrehozott Ukraine Support Tracker oldal (amely monitorozza a befolyt támogatásokat), a minap tette közzé a január 24-től október 3-ig tartó időszakban érkezett segélyek országonkénti bontását. Az adatokból kiderül, hogy összesítve messze az USA nyújtja a legnagyobb támogatást:
az adott időszakban összesen 52 milliárd eurónyi dollárral támogatta Ukrajnát, míg az Európai Unió különböző intézményei és szervezetei „mindössze” 16 milliárddal.
A listán a harmadik helyen Nagy-Britannia áll, 6,7 milliárddal, őt követi Németország 3,3, majd Kanada 3 milliárd euróval.
Az összegek különbsége láttán jogosnak találhatjuk az USA egyre élesebb kritikáját a segélyek és kölcsönök tekintetében az EU felé. A félidős választások elé néző Egyesült Államokban egyébként is erősödnek azok a hangok, amelyek az orosz-ukrán háborút „európai problémának” tekintik, és a segélyek folyósításának csökkentéséről beszélnek. Amennyiben november 8-án a republikánusok kerülnek többségbe a Kongresszusban, van rá esély, hogy valóban változni fog az összegek nagysága.
Ha azonban elkezdjük bontásban vizsgálni az adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy
Míg a fegyverszállítások értéke 27,6 milliárdra rúg, az anyagiak tekintetében ez a szám 15,2 milliárd euró. Ugyanakkor az EU, mint intézmény 12,3 milliárd eurós pénzügyi segítséget nyújtott, amihez ha hozzáadjuk csak a lista elején álló EU-s tagállamokat (Németország 1,15 milliárd, Lengyelország 1 milliárd, Franciaország 800 millió, Olaszország 500 millió euró), akkor azt látjuk, hogy az EU anyagilag többet áldoz Ukrajna lélegeztetőgépére, mint a kritikus USA.
Merőben más statisztikát láthatunk, ha azt vizsgáljuk, egyes országok a saját lehetőségeikhez képest mennyit áldoznak Ukrajnára. A GDP-arányosságot tekintve Lettország vezet 0,9 százalékkal, majd Észtország (0,8 százalék), Lengyelország (0,5 százalék) és Litvánia (0,4 százalék) következnek. Ezen a listán az USA csak a nyolcadik helyen szerepel a maga 0,2 százalékával.
Az Ukraine Support Tracker egyébként két hibát is elkövet. Az egyik, hogy a beígért összegeket automatikusan hozzászámolja a segélyekhez, így azok nem valós számot tükröznek. A másik, hogy az ígért, de nem utalt összegek hiányát finoman számon is kéri az adományozókon, mintha a segélyek alanyi jogon járnának Ukrajnának, és elmaradásuk esetén valamiféle szégyenlistára kerülnének az adott országok. Ez speciel egyáltalán nem része a projekt önmaga által létrehozott feladatrendszerének, de tökéletesen illeszkedik abba az ukrán narratívába, amely szerint a világnak nem lehetősége, hanem kötelessége van Ukrajna felé, és aki nem vagy nem annyit ad, amennyit Kijev kér, annak szégyen a fejére.
Kényes téma, amivel a közvélemény igen, a sajtó azonban nem nagyon foglalkozik: Zelenszkij agresszív stílusa egyre több kormánynál kelt visszatetszést. A napokban szivárgott ki egy júniusi telefonbeszélgetés tartalma, amelyet Joe Biden folytatott az ukrán elnökkel. Az USA első embere éppen akkor közölte kollégájával, hogy újabb 1 milliárdos hadifelszerelést küld Kijevnek, ám Zelenszkij a száját kezdte húzni, majd elsorolta, miket akar még kapni. Biden ekkor elveszítette a türelmét, és hangját felemelve rakta helyre az elégedetlenkedőt, mondván: a hőbörgés helyett mutathatna némi hálát, amiért az amerikaiak ilyen áldozatot hoznak Ukrajnáért.
A hónapról-hónapra csorgó segélyek tényleg csak egyetlen dologra jók: valahogyan, legalább minimális szinten fenntartani az ukrán állam működését. Nagy kérdés, hogy a donorországok meddig hajlandóak folytatni egy valószínűleg soha meg nem térülő finanszírozást. A nyári 9 milliárdos segély tervével kapcsolatban Németország támasztott kifogásokat, így lett belőle 1 milliárdnyi folyósítás, amire Kijev válasza az volt, hogy az addig hangoztatott havi 5 milliárdos életben maradási tarifáját felemelte 9 milliárdra – ezzel azonban már senki nem volt hajlandó érdemben foglalkozni.
Érthető, hogy az ukrán kérdést a közvélemény alapvetően érzelmi oldalról közelíti meg, a gazdasági szegmensbe azonban nem férnek bele könnyek és fájdalmas tekintetek. Ahol a pénz diktál, ott Ukrajna kiábrándító látványt nyújt. Saját közlése szerint
Augusztusban az ukrán kormány arról állapodott meg a hitelezőivel, hogy 20 milliárd dollárnyi kötvény esetében két évre befagyasztják a törlesztéseket. A Fitch hitelminősítő, amely eleve a CCC, vagyis a második legrosszabb, fizetésképtelenségre figyelmeztető kategóriában tartotta Ukrajnát, erre úgy reagált: ez gyakorlatilag egyenlő az államcsőddel.
A gazdasági visszaesés Ukrajnában elérheti az 50 százalékot is, az ipar haldoklik, az export mára szinte csak a gabonából áll, de Kijev abból is csak az igényelt mennyiségek felét tudja szállítani. A jövő évi költségvetés nem más, mint háborús kiadás. A büdzsé minden szegmense a háborús gépezetet finanszírozza.
A költségvetési tervezet szerint 30 milliárd dollárt (a teljes kiadások mintegy felét) szánnak a háborús kiadásokra, míg a deficit ütötte lyukakat a külföldi segélyekből és hitelekből próbálják foltozgatni. Az állami szféra fizetéseit és a szociális juttatásokat, mint a nyugdíj, a befolyt segélyekből, elsősorban az USA által havi szinten biztosított 1,5 milliárdból kívánja Ukrajna fedezni. Óriási dilemma, hogy mi fog történni, amennyiben az Államokban a félidős választásokon esetleg győztes republikánusok valóban teljesítik ígéretüket, és felülvizsgálják az egész Ukrajnával kapcsolatos támogatási rendszert, majd faragnak egyet az összegeken.
Egészen abszurd esemény volt a bő tíz nappal ezelőtt tartott 5. német-ukrán gazdasági fórum, amelyen a jelenlévők arról próbálták meggyőzni a befektetői szférát, hogy Ukrajnában hatalmas lehetőségek rejtőznek. Igaz, mind az ukrán, mind a német fél elsősorban a háború utáni újjáépítésben rejlő potenciált hangsúlyozta, ám azt talán maga Scholz kancellár is barokkos túlzásnak vélhette, amikor kifejtette:
Értsd: annyi segélyt kell biztosítani az újjáépítéshez, amellyel Kijev azonnal megfelel minden gazdasági kritériumnak (a korrupciós aggodalmakról a fórumon azért szó esett, mint olyan küzdelemről, amelyben Ukrajnának még rengeteg tennivalója van) a csatlakozás terén.
„Aki Ukrajnában végez beruházást, az az Európai Unió jövőjébe fektet be” – fogalmazott a német kancellár, talán maga sem gondolva át, amit mond. A jelenlegi helyzet ugyanis nem csak Ukrajna jövőjét veszélyezteti. Az eszkaláció kockázatának növekedésével, az energiaválság megoldatlanságával, a tagállamok közötti egyetértés egyre nyilvánvalóbb repedéseivel, az egység hiányával és a várható geopolitikai változások realizálódásával a kérdés már jóval túlmutat az ukrán problémán. Sokkal inkább azon kellene elkezdeni gondolkodni, milyen jövője lesz az Európai Uniónak.
És lesz-e jövője egyáltalán.
Fotó: MTI/EPA/Pool/HINA/Damir Sencar
A visszatérő elnök megakadályozná az iráni atomfegyver előállítását, kiszabadítaná az izraeli túszokat és lezárná az orosz–ukrán háborút, nem úgy, ahogy azt Zelenszkijék szeretnék. És ez még nem minden...
A korábbi minisztert lenyűgözték Orbán Viktor döntései.
A nemzetközi közvetítők mindent megtesznek, mégis patthelyzet alakult ki – van kiút a szomszédunkban zajló háborúból? S mi lehet Orbán Viktor szerepe mindebben? Nagyelemzés szakértővel!
Az a kérdés, hogy Vlagyimir Putyin megtámadna-e egy NATO-tagországot.
Kollégáink rövid időn belül elhárították a hibát.
Az Egyesült Államok legszegényebb államában az egy főre jutó GDP magasabb, mint Európa vezető gazdaságaiban.
Mégsem a kiutasított embercsempész, hanem a testvére okozta a balesetet.
Kampányhajrá Dombóváron, illetve Tolna vármegye 2. számú egyéni választókerületében, az esélyes jelölt a fideszes Csibi Krisztina. Bár előrehozott választást követel, ezen a voksoláson a Tisza Párt nem indul. A Mi Hazánk Dúró Dórát, a Demokratikus Koalíció Takács Lászlót indítja. Riport.
